Kathlen a pénztárhoz sietett. Kifizette a kávét. Megcsörrent a telefonja.
- Haló?!
- Szerbusz Kathy, Ben vagyok! 10 perc múlva dél. Merre vagy? Ugye nem aludtál el?
- Oh, Benny! - Kathy szemeit a plafonra emelte. unottan válaszolt - Itt vagyok a sarkon. Kávét vettem. Fél perc és odaérek.
- Siess. - mondta komoran Ben. majd letette
Kathy már hozzászokott, hogy mindenhova sietnie kell. Sose számitja bele a kávévásárlási időt a napirendjébe. De valahogy sosem késik. Sőt! Általában nagyon is pontos.
Befordult a zöld kapun, felszaladt a lépcsőn, be a csarnokon át a nagyterembe. A tegnapi nappal ellentétben ma alig voltak. Csupán a szokásos 7 ember várakozott. Nem. 6. Albert professzor nem volt ott.
Ben odasietett hozzá.
- Te nem hallottad amit tegnap a doki mondott?! Azt mondta: NE KÉSSÜNK!
- Neked is szia Ben! És amúgy is. Most van dél. - harangszó ütötte meg a fülét. - Látod? És amúgy is. Albert professzor az aki nincs itt.
- Téved kedvesem. - mondta a vékony férfi a sarokból - Már órák óta itt vagyok.
- Szóval mindenki itt van. - mondta Dr. Spitz - Reméltem, hogy komolyan veszik. Menjünk át a zöld terembe.
A nevével ellentétben a zöld terem nagyon is sárgának tetszett. Egyedül azért kaphatta a nevét, mert tele volt növényekkel. Kathy az egyik liliomhoz lépett. Az a kedvenc növénye.
- Ne aggódjon, Miss Morgen. Fogja még viszont látni. - mondta Dr. Spitz - Nos. Kérem a mobilokat és a hasonló készülékeket pakolják ki arra az asztalra. Amikor visszejönnek, itt fogják várni magukat. - mindenki az asztalhoz lépett és az elektromos cuccait oda helyezte.
- Héj, doki! Ha nem vihetünk mobilt, hogy fogunk dumcsizni, hmm? - kérdezte Veron
- Nyugodjon meg Miss. Santiago. Reméljük személyesen is tudnak majd. Azonfelül a kommunikáziós problémák elkerülését walkie-talkie-val korrigáltuk. - a doki hangján semmi érzelem nem volt. hidegen beszélt, és tárgyilagosan - Most pedig mindenki keresse meg a névre szóló bőröndöt. Abba vannak a ruháik. Első nap a dinókat láthatják majd. Álcázás céljából a szokásos terep felszerelést találják. Amelett pedig sokféle fegyvert elrejtettünk. Minden naphoz mást és mást. Mr. McCallister tudja mikor melyiket kell használniuk. A többi cuccot pedig addig a gépben hagyhatják.
A 7 utazó elsajátitotta a fegyverhasználatot és hogy mit kell tenniük amennyiben dinót látnak.
- Ne feledjétek! Csakis akkor használjuk ezeket a szerkezeteket ha nagyon szükséges. Tudom, a dinók nem fogják hasznát venni a fegyvereknek ezért első nap nem kell akkora odafigyelés, de kérem, legyenek tekintettel rájuk. - mondta Robert
- Amennyiben mind készen vannak, fáradjanak az időgépbe. 20 perc múlva indulnak - tette hozzá a doki
Kathlen és Ben már készen voltak. Felöltözve, felfegyverkezve vártak a gép mellett. Kethy kávét ivott, Ben pedig őt nézte.
- Hiányozni fog neked.
- Tudom. Ezért ma annyit megittam, hogy 3 napig kitart - mosolygott Kathy - Ben. 10 éves korod óta ismerlek. De még soha nem töltöttünk együtt 1 napnál többet. Most meg totál össze leszünk zárva egy hétig.
- Zavarlak? - mosolygott Ben
- A legkevésbé sem. Nem is tudom mi lenne velem nélküled ott. - Kathy szeme csillogott - Te vagy a legjobb barátom.
- Barát, hmm? - mondta Ben - Azt reméltem ennél kicsit...
- Készen állnak? - a doki hangja ezúttal hangfalakból szólt. - Szálljanak be. Kössék be az övüket. Vegyenek egy nagy levegőt. Ez koránsem lesz kellemes élmény.
Mindenki elfoglalta a helyét. Veron a körmeit nézegette, Joy légzésgyakorlatot végzett. Egyedül Albert professzor volt az, aki remegett.
- Visszaszámlálok. Kapaszkodjanak és nagy levegő. 3... 2...1.
Kathy az ülésbe süllyedt. Nem érezte a végtagjait. Meg se tudta nézni, megvannak-e még. Nem kapott levegőt. Nem látott semmit csak fényeket. Érezte hogy egyre kevésbé ura a tudatának. Nem képes gondolkodni, és már nem is hall semmit. Úgy érezte itt a vég. A világ elsötétült.
Utolsó gondolata ez volt: Vajon soha többé nem látja a fényt?
